Erasmus-napló: Az ötlettől a megvalósításig

Erasmus-napló: Az ötlettől a megvalósításig

Szóval eljött az MA első féléve. Beindult a neptun és azon keresztül értesültem mindenféle ösztöndíj lehetőségről. Az egyik különösen tetszett: 2010 októberétől 2011 januárjáig 4 hónapot tölthettem volna Ausztriában egy stájerországi tanulmányi programon keresztül. Belelkesültem és elkezdtem gyűjtögetni a jelentkezéshez szükséges papírokat: jelentkezési lap, indexmásolat, tanári ajánlás stb. Sok időt elvett, de nekem végig azon járt az eszem, hogy basszus, alig tudok németül.

Az igazság az, hogy 18 évesen letettem a középfokú C-t németből, de azóta alig használtam a nyelvet, mert az egyetemen jobbára angolul kommunikáltam azokkal a külföldiekkel, akikkel összehozott a sors. Ráadásul elkezdtem készülni az angol középre, mert a gimiben nem foglalkoztam vele eléggé, így ez a feladat maradt az egyetemi évekre. Amikor azt hallottam, hogy az egyetem mellett nehéz nyelvet tanulni, nem hittem el, hiszen az embernek rugalmasabb az időbeosztása – most már helyesbítek: nincs napirendje. A magam kárán tapasztaltam meg, hogy hiába tűnik úgy, hogy több időm van, még sincs semmire. Úgyhogy a sok egyéb mellett elkezdtem angolul tanulni, mellette spanyolul is az egyik legjobb barátom révén. Szintén saját tapasztalat (mindig csak erről tudok nyilatkozni, úgyhogy akinek nem inge…tudjátok) nehéz volt egyszerre két nyelvet tanulni. Ez főleg abban nyilvánult meg, hogy amikor spanyolórán voltam, a memóriám homályából folyton német szavak törtek fel, amikor angolon voltam, akkor spanyolul jutottak eszembe a dolgok és végül is eljutottam arra a szintre, hogy amilyen nyelvórám volt utoljára, a következőn is azon a nyelven akartam beszélni. Egyszerűen az agyam nem állt át, csak egy bő 20 perc után. Sajnos még egy előnytelennek számító tulajdonságot is bezsebeltem, mert mint olvashatjátok, szeretem választékosan kifejezni magam. Ez élőbeszédben is megnyilvánul, úgyhogy a világ legegyszerűbben kifejezhető nyelvén (angol) mindig olyan összetett, bővített, Pázmányos körmondatokat alkottam, hogy 1. a végére már saját magam sem tudtam, hogy mit akartam mondani 2. az angoltanárom sem. Angolból legalább középhaladó szinten álltam, amikor elkezdtem tanárhoz járni, spanyolból viszont a nulláról indultam, úgyhogy itt kifejezni magam igazi művészet volt. Ezek után a némettel már sem időm, sem energiám nem volt foglalkozni, így talonba tettem.

Egy év nyelvekkel való viaskodás után úgy döntöttem, hogy valamelyiket fel kell adnom és egyszerre csak egyre kellene koncentrálni, így választásom az angolra esett. Az osztrák ösztöndíj lehetőség miatt viszont össze kellett kaparnom azt a kis maradék németet a fejemben és szótárral ugyan, de megírtam a munkatervet és a motivációs levelet.

A Go Styria-program, mert ez volt a neve végül nem valósult meg számomra, ugyanis féltem attól, hogy nem tudok eléggé németül, ráadásul pont akkor jöttem össze a mostani barátommal és nem akartam egyből így indítani, hogy na, akkor kimegyek négy hónapra Ausztriába. Persze nem ezek voltak a döntő érvek, mert most alig egy hónappal a kiutazásom előtt is fennállnak ugyanezek a feltételek, csak nehezített verzióban (másfél éves párkapcsolat+gyengus német nyelvtudás). A legfőbb ok és talán az egyetlen igazi, amiért végül nem adtam be a pályázatot az volt, hogy gyáva voltam. A sok készülődés és álmodozás ellenére úgy éreztem, hogy még nem vagyok kész egy ilyen utazásra.

Akárki akármit mond, szerintem a kiutazásokra is fel kell készülni lelkileg, sőt csak ott kell igazán. Úgy mondanám, hogy meg kell érni a dologra. Rá kell ébredni arra, hogy ez miért fontos neked, mit érhetsz el általa, kibírod-e fél évig a családod és a barátaid nélkül egy tök idegen helyen. Nekem a Go Styria is tetszett, de az igazi vágyam az Erasmus volt, azt mindenképpen ki akartam próbálni. Anyagilag sem akartam mindjárt két ösztöndíjjal megterhelni a családot, ezért választottam. A Go Styria ment, az Erasmus maradt.

Elérkezett a tavaszi félév (2011) és úgy döntöttem, hogy akkor most vagy soha alapon beadom a pályázatomat az Erasmusra. Féltem a nyelvtudásomtól meg a saját gyengeségeimtől, de tudtam azt, hogy csak akkor tudom legyőzni a félelmeimet, ha uralkodom rajtuk. Elsőéves mesterszakosként szinte ez volt az utolsó lehetőségem a kiutazásra. Elegem volt abból, hogy mindig csak tátott szájjal hallgatom a többieket az átélt kalandjaikról, én mesélni akartam.

Elkezdtem újra gyűjtögetni a papírokat…